Az Onézimosz ifi a Pasaréti Református Egyházközségben 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben konfirmált fiatalok csapata. Nevünket első közös nyári hetünk alkalmával választottuk meg, Onézimosz után, aki fiatal rabszolgaként megszökött urától, Filemontól és Pál apostol mellé kerülve megismerte Jézust.
Célunk, hogy Isten igéjét tanulmányozva, személyes kapcsolatot építsünk Vele és megismerjük Fiát, Jézus Krisztust. Ezt a célt rendszeres összejöveteleinken, ifi alkalmainkon, egy-egy hétvégi kirándulás és egy nyári ifi hét alkalmával próbáljuk elérni.
Fontos, hogy a csapat igazi közösséggé formálódjon, ezért különféle programokat szervezünk. Így voltunk már tűzijátékot nézni, fagyizni, biciklizni, kirándulni, korizni, kiállításon és bowlingozni. Várjuk a további javaslatokat
Vasárnap délután 5 órakor szoktunk összejönni a templom (Budapest, Torockó tér 1.) új épületének nagytermében. Várunk szeretettel minden érdeklődőt!